II. fejezet

 

 

 

Az első megmérettetés

 

 

 

 

 

Hotaru már egy teljes nap óta volt a szentélynél, bár ez az időmérték a valóéletben semmit sem számított.

 

 

 

 

 

A 13. macska és a papnő már rögtön az első reggelen melyet együtt töltöttek dolgoztak. Kiryaku megerősítette a szentély körüli falat, még Hotaru könyveket olvasott a varázslásról, és a "szellemkulcsok" használatáról. A környezetük békés volt. Egy nagyon csendes hely ez az 5. Dimenzió. Egy csendes hely, hol még a madarak sem csiripelnek. Csak a szél süvít át a hegyen, s a távolból démoni hangokra lehetünk figyelmesek. Hotaru nagyon sokat gondolkodott azon, hogy vajon mi is történt vele..Hogy hogyan halt meg. Úgy tűnt nem érez fájdalmat, de belül a szíve mélyén valami visszahúzta oda ahonnan származott.

 

 

 

 

 

-Hotaru, gyere ide egy percre.-mondta a szentény mellett üldögélő papnő.

 

 

 

 

 

-Megyek már!-kiáltotta.

 

 

 

 

 

Mikor Hotaru odafutott, Kiryaku kinyújtotta a kezét és Hotaru tenyerébe rakott egy medált.

 

 

 

 

 

-Hát ez meg, mi lenne?!-kérdezte kíváncsian a 13. macska.

 

 

 

 

 

-Egy varázsmedál, melynek segítségével különleges fegyvereket hívhatsz elő a szellemvilágból, egy másik dimenzióból.-fejtette ki Kiryaku szelíd hangon.

 

 

 

 

 

-Talán..talán ez az enyém lenne?

 

 

 

 

 

-Most hülyéskedsz Hotaru? Szerinted neked adnám ha nem lehetne a tiéd???-kérdezte-Kérlek nagyon vigyázz rá, ebből minden dimenziónak csak egy van, és ez az egy most már a tiéd.

 

 

 

 

 

-Köszönöm, mindennél jobban vigyázok majd rá!-mondta ki magabiztosan.

 

 

 

 

 

A nap az ég tetején volt, és bármilyen furcsa a madarak nélküli világban hirtelen valami furcsa hangra lettek figyelmesek.

 

 

 

 

 

*duruzsolás*

 

 

 

 

 

-Mik ezek?....Kabócák?-kérdezte Hotaru.

 

 

 

-Nem...Az nem lehet. Máris elkezdődött volna?!-mondta halk hangon kicsit megrémülve Kiryaku.

 

 

 

 

 

Egyre hangosabban lehetett hallani a hegy aljából a duruzsolást, majd egyszer csak egy csattanás, mintha valami eltört volna.

 

 

 

-Nem lehet..LEHETETLEN!!!-ordította Kiryaku.

 

 

 

 

 

-Mi..mi az??? Mért vagy így megijedve?

 

 

 

 

 

-Az akadály....áttört!

 

 

 

 

 

Kiryaku teljesen kétségbe volt esve. Még felfogni sem tudta, de a démonok már özönlöttek át a hegy alján lévő kapun.

 

 

 

 

 

A Démonokat már távolról is belehet azonosítani, ezért Kiryakunak nem tartott sokáig még rájött hogy Expetrokkal van dolguk.

 

 

 

 

 

-Hotaru, van valami amit tudnod kell! Több 10000 féle démon létezik, de e szentély közelébe csak 5 jöhet be.-mondta sietve

 

 

 

 

 

-Miért csak 5 fajta??

 

 

 

-Azért mert bár áttörtek egy védőfalat, az egész 5. Dimenzió egy védőfalon belül van, amin csak az 5 legerősseb Démont engedi át. A Fal csak ezen lényeket engedi be:

 

 

 

 

 

1.Expetro-viszonylag gyengének tűnik az 5.-hez képest.

 

 

 

 

 

2.Tetneo-átlagos

 

 

 

 

 

3.Zais-középfokú

 

 

 

 

 

4.Zuttsu

 

 

 

 

 

5.Duras-a legerősseb

 

 

 

 

 

Mikozben Kiryaku ezt elmondta, az Expetrok már elérték a hegy közepét.

 

 

 

 

 

-Nyugat felől különösen sok jön.-mondta Hotaru-Hotaru, nekem most amilyen gyorsan csak lehet, vissza kell állítanom a védőfalat az eredeti állapotába. Nos, itt jössz te képbe. Megkell idézned egy fegyver a szellemvilágból, és megkell ölnöd a lehető legtöbb Expetrot. Értetted?!

 

 

 

 

 

-Igen, mester.

 

 

 

 

 

-Akkor mit álldogálsz még itt?! Indulj!-mondta dühös hangon.

 

 

 

 

 

A papnő hangján hallatszott a félelem, bár próbálta elfolytani. Közben próbálta megerősíteni a védőfalat. Hotaru végre a 13. macska szerepébe bújt. Még mielőtt elindult volna az Expetrok felé, bement a könyvtárba és levett egy Démonokról szóló könyvet.

 

 

 

 

 

-E..E...Expetro. Megvan! Nézzük, mit kell tudni róla?-olvasta fel a könyvból Hotaru-Expetro: Emberszerű lények, külsejük az emberek megtévesztésére specializálódott, mert úgy néznek ki mint az emberek pólyába bugyolálva, de a lepel alatt valójában Démoni lények. Harci képesség: A kötszerrel, melybe ők maguk is be vannak csavarva próbálják meg elkapni az embereket, ha a kötszer 10 percig rajtad van elveszi a lelked, mert az a bizonyos "kötszer"  az Expetrok nyelve. Gyange pont: a koponyája hátulja-olvasta fel Hotaru hadarva.

 

 

 

 

 

Hotaru ledobta a könyvet a fölre, és elővette a medált, amit Kiryakutól kapott. A medált úgy hívják E-medál. Hotaru erősen gondolt egy tárgyra és az megjelent előtte.

 

 

 

 

 

-Egy kaaaaaaaaard?!?!-Ordította meglepődve-Én..én még sosem harcoltam karddal. Nem baj..vé..végülis egyszer élünk!

 

 

 

 

 

Hotaru szaladt le a dombon, teljes erejéből ordibált és kaszabolta le sorra az Expetrokat.

 

 

 

 

 

-Wáááááááááááááá! Nem hagyom! Nem hagyom hogy elvegyétek tölem a legfontosabb dolgokat!

 

 

 

 

 

A 13. macska visszaemlékezett. Emlékezett Kiryakura és arra a kevés időre amit eddig együt töltöttek. Emlékezett a családjára, és a sok régi szép emlékre. Ahogy arra a napra is amikor meghalt. Emlékezett még valakire. Valakire aki miatt összeveszett a családjával. Egy fiúra. A szerelmére.

 

 

 

 

 

-Sa...Sa..Saitooooooooooooo!-ordította könnyes szemmel

 

 

 

 

 

Hiszem eszébe jutott, hogy miért is van itt. Mivel végre ráeszmélt arra hogy miért is küzd. Hogy kiért is küzd, és hogy ki van most az ő világában teljesen egyedül, tovább fojtatta a harcot. Ekkor megjelent Kiryaku.

 

 

 

 

 

-Hotaru. Gyorsan..Zárd be a kaput melyen átjöttek az Expetrok. Ha nem zárod be sosem leszel képes legyőzni ennyit.-ordította Kiryaku

 

 

 

 

 

-De mivel zárjam be?-kérdezte a lány, akit egyre jobban elfojtottak a Démonok. Egyre kevesebb helyet hagyva a hang terjedésére.

 

 

 

 

 

-Az E-medál! Az E-medállal kell.

 

 

 

 

 

-Kiryaku, addig folytasd helyettem a Démonok legyőzését! Kérlek!

 

 

 

 

 

-Rendben, de siess mert a védőfal megint átfog törni!

 

 

 

 

 

Hotaru odament a kapuhoz, és a medál jelzett. Zölden villogott, ami azt jelentette hogy ott van a pont ahol a Démonok átjöttek. Hotarunak Kiryaku tegnap este tanított egy varázsigét. A 13. macska azt próbálta felidézni.

 

 

 

 

 

-Eletron király hívlak téged! Én a 13. macska segítségedet kérem az Alvilág kapujának bezárásához. A Seiryuu, Genbu, Suzaku, és Byakko sárkányisten  nevében zárd be e kaput és küld az Expetrokat a legmélyére. "Edro", "Exo", "Ebedetro"!

 

 

 

 

 

Abban a pillanatban hogy kimondta ezt a varázsigét Hotaru, egy nagy fénycsóva vette körbe az egész kaput ami bezáródott, és az Expetrok is visszavonultak. Kiryakunak és Hotarunak nagy kő esett le a szívéről, és az izzadság cseppjei folytak végig az arcukon.

 

 

 

 

 

-Vége..van?- kérdezte Hotaru

 

 

 

 

 

-Vége.

 

 

 

 

 

*sóhajtás*

 

 

 

 

 

-Hotaru, mindig is kérdezni akartam tőled valamit.Akkor reggel..mikor elrohantál otthonról és elütött a vonat...miért rohantál el?

 

 

 

 

 

-Egy kis időre még én is elfelejtettem, de ma mikor a hegyen rohantam lefelé eszembejutott minden. A barátom, A barátommal Saitoval akartam lenni egy teljes napot. Este a vároba menni és vele aludni, de anyuék azt mondták hogy hülyeség egy 13 éves gyereknek egy fiúbarát, és nem hogy nem engedtek el, azt mondták "szakítsak" vele. Ugye mekkora hülyeség?! Ha nem akartam volna annyira Saitoná aludni, akkor sosem történik meg mindez és még mindig vele lehetnék. Most nem lenne egyedül. Tudod, én tényleg..tényleg szerettem azt a fiút. Nem is..még mindig szeretem! Ezért arra gondoltam hogy könnyebb lenne elfutni, mint kiállni a döntésem mellett. A könnyek, akkor mint egy forrás ömlöttek a szememből és annyit láttam hogy egy vakító fény közeledett. Az udvaron a hugom sikítása hallatszott. Ekkor ütött el a vonat.  "Ennyi volt!"..Legalább is ezt gondoltam, még kinem nyitottam a szemem, és találtam magam ebben a szentélyben. De mért pont engem..miért engem hoztál ide?-kérdezte Hotaru értetlenkedve

 

 

 

 

 

-Azért mert úgy láttam hogy elég erős a szíved ahhoz hogy legyőzd Zero-t, és most, hogy már hallottam a történeted azt is mondhatom hogy a történetünk hasonló...Sőt szinte teljesen megegyezik. Tudod én is 13 évesen haltam meg, én is a szerelmemért.......

 

 

 

 

 

A Szél megint mint első nap, végigfutott a hegyen meglobogtatva Kiryaku és Hotaru haját. A papnő és a lány egymás szemébe néztek, Kiryaku befejezte mondatát és a naplemenében egy halk hang hallatszott.

 

 

 

 

 

-...Zeroért.

 

 

 

 

 

 

 

(2013.Márc.17.)-->Az írás levédve.

 

Oldal: Hotaru Harca 2.rész
Hotaru Harca - © 2008 - 2024 - animerengeteg.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat